Öko-innovációs Konferencia – Lendület az öko-innováció hazai megvalósításához

Publikálva: 2015. november 4.

Október 15-én került megrendezésre az I. Öko-innovációs Konferencia, amelynek fő célkitűzése az öko-innováció előmozdítása, valamint a körkörös gazdaság és fenntartható fejlődés támogatása volt.

A Földművelésügyi Minisztérium és a Herman Ottó Intézet által közösen megszervezett eseménynek az ÖKOINDUSTRIA Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás biztosított helyszínt, ahol az érdeklődők számára kiváló lehetőség nyílt az információcserére és az együttműködések megalapozására.

A rendezvény egyik fontos szempontja volt, hogy hozzájáruljon az Öko-innovációs Cselekvési Terv (EcoAP) hazai megvalósításaként a Kormány által 2011-ben elfogadott Nemzeti Környezettechnológiai Innovációs Stratégia (NKIS) céljainak eléréséhez, amelynek feladata, hogy előmozdítsa az öko-innovációval kapcsolatos intézkedések végrehajtását.

Az esemény moderátoraként a Földművelésügyi Minisztérium Környezetfejlesztési Főosztályának osztályvezetője Szabó Teréz Krisztina, a Herman Ottó Intézet képviseletében pedig Béres András főigazgató-helyettes köszöntötték az ellátogató résztvevőket. A nyitóbeszédben kihangsúlyozódott, hogy az innováció szempontjából nagyon fontos az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, az erőforrások hatékonyabb felhasználása, valamint a környezetszennyezés mértékének csökkentése. Ezen felül szó volt az innováció sokrétűségéről is.

A konferencia során az érdeklődők és a szakmai közönség a Földművelésügyi Minisztérium által meghívott, minisztériumokat és szakintézményeket képviselő előadóktól hallhattak tájékoztatást a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programról (KEHOP), a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programról (GINOP), a Széchenyi 2020, illetve Horizont 2020 pályázati rendszerekről, illetve bemutatták az uniós és hazai fejlesztési lehetőségeket. Ezen túlmenően kihangsúlyozták az információcserének, ismeretek megosztásának fontosságát. Az egynapos konferencia délutáni szekciójában lehetőség nyílt, hogy az előzetes elbírálás alapján kiválasztott vállalatok képviselői bemutassák a környezettechnológiát érintő fejlesztésüket, így részletes betekintést nyerhettek egy önfenntartó mintaház projektjébe és egy építési-bontási hulladékok hasznosításához fejlesztett térképes applikáció működésébe. Az első alkalommal megrendezett Konferencia egy informatív rendezvénysorozat első eleme, amelyet tervezzük, hogy a jövőben is megvalósítjuk. 

Az előadásanyagok a Herman Ottó Intézet honlapján annak kapcsolódó hírében érhetőek el az alábbi linken:http://www.nakvi.hu/node/595829

Képek az eseményről:
(forrás: Herman Ottó Intézet) 

Menü

Környezettechnológia, ökoinnováció

Navigáció