Az Európai Bizottság befektetés-ösztönző tervei és gyakorlati lépései

Publikálva: 2016. március 30.

Az Európai Bizottság egész Európára kiterjedő, több részelemből álló Befektetési Tervet dolgozott ki a környezetvédelemre és körforgásos gazdaságra irányuló befektetések támogatására az Unió országaiban.

A Befektetési Terv kiemelt célja, hogy javítsa a projektek megvalósulásának hatékonyságát, csökkentse a finanszírozási bizonytalanságokat és ösztönözze a beruházásokban érintettek közötti kapcsolatfelvételt és kommunikációt. A Bizottság ezzel az új kezdeményezéssel kívánja elősegíteni azon üzleti megközelítéseket, amelyek profitálhatnak a körforgásos gazdaság felé történő elmozdulásból.

A Befektetési Terv legfontosabb szereplői az Európai Stratégiai Befektetési Alap (EFSI), az Európai Beruházási Bank (EIB) és az Európai Befektetési Tanácsadó Központ. A program következő kiemelt lépése a 2016 elején elinduló Európai Befektetési Projekt Portál, amelynek köszönhetően egyetlen weboldalon keresztül átlátható és központosított információk álljanak majd rendelkezésre az európai befektetési lehetőségekről egy egyszerűen használható EU térkép alapján. A Portálon kizárólag a 10 millió eurót meghaladó projektek kerülhetnek megjelenítésre. Az EIB és az EFSI különös figyelmet fordít arra, hogy elősegítse az érintett projektgazdák együttműködését illetve projektcsoportok létrehozását, melynek megvalósítását az egyelőre kidolgozás alatt álló Tematikus Befektetési Platform jelentené.

Az érdeklődők többek között a Bizottság weboldalán (www.ec.europa.eu/eipp) keresztül is tájékozódhatnak, ahol számos fontos információ található a Portállal, a projekt benyújtási űrlapjával és annak kitöltési útmutatójával kapcsolatban.

Menü

Környezettechnológia, ökoinnováció

Navigáció